Menu By Milonic JavaScript

 

 
2024-04-13
39. SZÓLJ, SÍP, SZÓLJ!-NÉPZENEI VETÉLKEDŐ-Aranyeső Törökbecsén a népdalénekeseinknek


2024-04-13
EZÜSTÉREM MAGYARKANIZSÁRÓL-A modern tánccsoport tagjainak sikere


2024-04-12
"NEM CSAK A HÚSZÉVESEKÉ A VILÁG..."-Örökzöld slágerek a Tripolszki együttes előadásában


2024-04-09
KÖLTÉSZET-NAPI SZAVALÓVERSENY-123 szavaló vett részt


2024-04-06
BOR-CSINÁLTA DOKTOR-A tatabányai Orfeusz társulat vendégjátéka



BULGÁRIÁBAN VENDÉGSZEREPELTEK A KULTÚRKÖR TÁNCOSAI
2017.08.26




A Petőfi Sándor Magyar Kultúrkör modern- és társas-tánccsoportjának tagjai, valamint a péterrévei dr. Kiss Imre Művelődési Kör táncosai, augusztus 19-e és 26-a között Bulgáriában, a Várna melletti Zlatni Pljascin-Aranyparton, a Balkan Folk Fest 2017 elnevezésű fesztiválon vettek részt.
A fesztivált célja, hogy a számtalan hazai és nemzetközi elismerésben részesülő minőségi produkciókat ne csak a szakmai körök, hanem a nagyközönség is megismerhesse. Az idén is nagyszámú résztvevő jelentkezett be, június közepétől augusztus végéig csaknem 300 együttes vett részt Európa különböző országaiból. A helyiek nagy vendégszeretettel fogadták a fellépőket.
A becsei és péterrévei tánccsoport augusztus 23-án lépett fel Várnában. A táncosok igen nagy sikert arattak, nagyszerű hangulatot teremtettek, vastapssal jutalmazta őket a nagyszámú közönség.










































































































 



 



 



 




Óbecsei önkormányzat


Szekeres László Alapítvány


Szülőföld Alap


Nemzeti Kultúrális Alap


Tartományi Művelődési Titkárság, Újvidék



Tartományi Jogalkotási, Közigazgatási és Nemzeti Kisebbségi Titkárság

Magyar Köztársaság Külügyminisztériuma, Budapest

Malvin fatelep, Óbecse

Kaktusz virágüzlet, Óbecse

Letti pékség, Óbecse

Komunalac közvállalat, Óbecse

Rolometal, Óbecse

Tot-promet, Óbecse

Bečejpromet, Óbecse

Agrocentrum, Óbecse

Viktória fatelep

Tiszamente közvállalat, Óbecse

Kovács Nándor magántermelő, Óbecse

Trend, Óbecse

Madiig, Óbecse

PIK Becse, Óbecse

Gas, Óbecse

Agro-promet, Óbecse

Pixel

Telecom centar

Mórahalom önkormányzata

Panorama étterem

Telek-paprika Martonos

People's diszkó

Gerontológiai Központ

Becsei Pékség

Sigma-promet

Promes

SZR 'Za vas'

Domena

Lux nyomda

Agro-Service

Simovics József

Kéringer József

Friss család

Médiatámogatók:

Info csatorna

Becsei Mozaik

Rádió Active


Köszönet nekik!
 


ÖN HONLAPUNK 58708. LÁTOGATÓJA.

KÖSZÖNJÜK A MEGTISZTELTETÉST!   
 


Copyright © (2010 - 2024.)
Petőfi Sándor Magyar Kultúrkör - Óbecse