Menu By Milonic JavaScript

 

 
2024-04-13
39. SZÓLJ, SÍP, SZÓLJ!-NÉPZENEI VETÉLKEDŐ-Aranyeső Törökbecsén a népdalénekeseinknek


2024-04-13
EZÜSTÉREM MAGYARKANIZSÁRÓL-A modern tánccsoport tagjainak sikere


2024-04-12
"NEM CSAK A HÚSZÉVESEKÉ A VILÁG..."-Örökzöld slágerek a Tripolszki együttes előadásában


2024-04-09
KÖLTÉSZET-NAPI SZAVALÓVERSENY-123 szavaló vett részt


2024-04-06
BOR-CSINÁLTA DOKTOR-A tatabányai Orfeusz társulat vendégjátéka



KÖLTÉSZET-NAPI SZAVALÓVERSENY-91 szavaló mérettetett meg
2018.04.11




1964 óta József Attila születésének napján, azaz április 11-én ünnepeljük a költészet napját.
A Petőfi Sándor Magyar Kultúrkörben immáron tizenharmadik éve, költészet-napi szavalóversenyt tartunk ebből az alkalomból. Az idei megmérettetésre, amelyet a budapesti Nemzeti Kulturális Alap és az óbecsei önkormányzat támogatott, 91 szavaló jelentkezett be óbecséről, Dreáról és Péterrévéről. Két helyszínen zajlott a verseny, a diákokat három-háromtagú, zsűri értékelt:

  • Török Marika, a Csongrádi Múzsa Művészeti Egyesület 2000 elnöke
  • Posta István Csongrádról, aki a Batsányi János Gimnázium tanára
  • és Kancsár Izabella, a Vajdasági Televízió munkatársnője, illetve
  • Tyukász Imréné-Margit Csongrádról, aki a Piroskavárosi Általános Iskola tanárnője
  • Postáné Pető Györgyi Csongrádról, aki a Batsányi János Gimnázium tanára és
  • Rab Virág Éva, a péterrévei Népkönyvtár munkatársnője

 Eredmények
I.osztályosok:

  1. Kádas Dávid (Petőfi Sándor iskola)
  2. Bátori Simon (Petőfi Sándor iskola)
  3. Ferenci Orsolya (Sever Đurkić iskola)

Különdíj: Klima Babett (Petőfi Sándor iskola) és Csonka Barbara (Sever Đurkić iskola)

 II.osztályosok:

  1. Koncz Villő (Petőfi Sándor iskola)
  2. Kisutcai Ivett (Petőfi Sándor iskola)
  3. Deák Dominik (Petőfi Sándor iskola)

Különdíj: Mester Snežana (Petőfi Sándor iskola-Drea), Szabó Vivien (Samu Mihály iskola), Tallós Sarolta (Samu Mihály iskola) és Dóci Anna Lúcia (Sever Đurkić iskola)

 III-IV. osztályosok:

  1. Horváth Kinga (Samu Mihály iskola) és Péter Petra (Petőfi Sándor iskola)
  2. Szirbik Zalán (Sever Đurkić iskola), Kerepes Lívia (Samu Mihály iskola) és Kovács Leona (Petőfi Sándor iskola)
  3. Selymesi Antal (Samu Mihály iskola)

Különdíj: Prošić Katarina (Samu Mihály iskola) és Siles Jessica (Samu Mihály iskola)

 V-VI. osztályosok:

  1. Tallós Martina (Samu Mihály iskola) és Koncz Antónió (Petőfi Sándor iskola)
  2. Deák Evelin (Petőfi Sándor iskola)
  3. Sétáló Ákos (Petőfi Sándor iskola)

Különdíj: Milinkov Jaszmina (Petőfi Sándor iskola) és Gál Noémi (Petőfi Sándor iskola)

 VII-VIII. osztályosok:

  1. Komáromi Anna Réka (Sever Đurkić iskola)
  2. Károlyi Egon (Samu Mihály iskola-Péterréve)
  3. Kákonyi Balázs (Petőfi Sándor iskola)

Különdíj: Halápi Heléna (Petőfi Sándor iskola)

A fiatalabb korcsoportoknál a díjazottak könyvjutalmat kaptak, míg az idősebb korosztály díjazottjai háromnapos budapesti kiránduláson vehetnek részt, a Városligeti Gyermeknapon, amit a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat szervez.


























 



 



 




Óbecsei önkormányzat


Szekeres László Alapítvány


Szülőföld Alap


Nemzeti Kultúrális Alap


Tartományi Művelődési Titkárság, Újvidék



Tartományi Jogalkotási, Közigazgatási és Nemzeti Kisebbségi Titkárság

Magyar Köztársaság Külügyminisztériuma, Budapest

Malvin fatelep, Óbecse

Kaktusz virágüzlet, Óbecse

Letti pékség, Óbecse

Komunalac közvállalat, Óbecse

Rolometal, Óbecse

Tot-promet, Óbecse

Bečejpromet, Óbecse

Agrocentrum, Óbecse

Viktória fatelep

Tiszamente közvállalat, Óbecse

Kovács Nándor magántermelő, Óbecse

Trend, Óbecse

Madiig, Óbecse

PIK Becse, Óbecse

Gas, Óbecse

Agro-promet, Óbecse

Pixel

Telecom centar

Mórahalom önkormányzata

Panorama étterem

Telek-paprika Martonos

People's diszkó

Gerontológiai Központ

Becsei Pékség

Sigma-promet

Promes

SZR 'Za vas'

Domena

Lux nyomda

Agro-Service

Simovics József

Kéringer József

Friss család

Médiatámogatók:

Info csatorna

Becsei Mozaik

Rádió Active


Köszönet nekik!
 


ÖN HONLAPUNK 58708. LÁTOGATÓJA.

KÖSZÖNJÜK A MEGTISZTELTETÉST!   
 


Copyright © (2010 - 2024.)
Petőfi Sándor Magyar Kultúrkör - Óbecse