Június 8-án, szombaton a Petőfi Sándor Magyar Kultúrkör modern táncosai egy Palicson megrendezett nemzetközi táncversenyen, az Infinity Dance Palić 2024 elnevezésű rendezvényen kerültek megmérettetésre a magyarországi, boszniai és a hazai csapatokkal. “Gyönyörű helyszínen, a Palicsi-tó mellett tartották a versenyt, ahol csoportunk több mint hatvan tagja mérte össze tehetségét az ellenfelekkel. Végül két első, három második és egy negyedik helyezéssel tértünk haza. óbecsei szakcsoportjaink közül mini kategóriában a Hupikék törpikék elnevezésű koreográfia és junior korcsoportban a Tik-tak produkció végzett első helyen, míg kadet-csoportunk Grease tánca a második helyezést érdemelte ki. Bácsföldvári szakcsoportjaink közül az öt fős kiscsoportnak Man! I feel like a Woman és a junioroknak Fighter című számukkal sikerült megszerezniük a második helyezést, míg a kadet formáció, Múzsák elnevezésű produkciója a negyedik helyen végzett. Mindenki számára élményekkel teli nap volt, lehetőség az utazásra, barátkozásra, fejlődésre, és ezek mind motivációként szolgálnak a további munkához“, vallják a csoportok felkészítői Milinkov Jasmina, Beretka Karina, Dávid Annabella, Varnyú Kinga, Gulyás Bognár Renáta és Horvát Sárkány Krisztina.